A Danone tulajdonában lévő Győri Keksz Kft.-t kétmillió forintos bírsággal sújtotta nem jogerősen a Győr-Moson-Sopron megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, mivel a társaság egyes termékeinél jogosulatlanul használta a “Győri” nevet, s ezzel megtévesztette a fogyasztókat – közölte keddi sajtótájékoztatóján a győri polgármester.

Balogh József emlékeztetett: tavaly augusztusban tett bejelentése nyomán a felügyelőség vizsgálatot végzett a Csehországban és Lengyelországban gyártott, ám csomagolásukon “Győri” elnevezéssel forgalomba hozott termékek ügyében.

A bírságról a szóban forgó kekszféleségek beltartalmának és a névhasználat megfelelőségének elemzése után hozott határozatot a fogyasztóvédelmi felügyelőség.

– Az elmarasztalás azt jelenti, hogy a névhasználattal megtévesztették a fogyasztókat – hangoztatta. A továbbiakban kifejtette: a döntés azt mutatja, hogy a “Győri” névhasználattal kapcsolatban rendezetlen a jogviszony. Ez ügyben a kft. vezetőivel a város felvette a kapcsolatot, de a tárgyalások még nem fejeződtek be.

A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat elfogadható kompromisszumos megoldásra törekszik.