A nem jogerős ítélet visszahelyezte állásába a doktornőt

Az Egri Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében visszahelyezte állásába a Heves megyei Bekölce község augusztusában elbocsátott háziorvosát – közölte Felker László, a bíróság sajtószóvivője.

A két faluban rendelő doktornő elbocsátása után tüntetéssorozat és aláírásgyűjtés kezdődött a polgármesteri hivatal határozata ellen, a Magyar Orvosi Kamara pedig védetté nyilvánította a bekölcei praxist.

A bíróság most megállapította – mondta a sajtószóvivő -, hogy a polgármesteri hivatalnak nem is volt joga megszüntetni a háziorvos önkormányzati jogviszonyát, mert a munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorolja. Egyben kötelezték az Önkormányzat Háziorvosi Szolgálatát az elmaradt munkabér kifizetésére.

Szabó Mariannát a 740 lakosú Bekölce és a szomszédos 870 lelkes Mikófalva önkormányzata 1996-ban együttes ülésen nevezte ki a két falu közös háziorvosává.

Tavaly augusztusban viszont csak Bekölce küldte el alkalmatlanságra és pénzügyi szabálytalanságokra hivatkozva az orvost, miközben a mikófalvai önkormányzat ragaszkodott a doktornőhöz, és Szabó Marianna folytatta is a rendelést a szomszédos községben.

Az állásába most visszahelyezett háziorvos akkor azt mondta: azután romlott meg a kapcsolata az önkormányzattal, miután bejelentette, hogy a jövőben nem közalkalmazottként, hanem vállalkozóként kíván dolgozni.

A polgármesteri hivatal viszont – mint azt Bozsik Ernőné Bekölce alpolgármestere közölte – sikkasztás miatt feljelentést tett a doktornő ellen az egri rendőrkapitányságon.

Az ítélet ellen a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhetnek a peres felek.