Egyelőre nem települnek a Rózsadombra a prostituáltak, e lépésük előtt ugyanis jogi szakértőkkel konzultálnak, mivel a Belügyminisztériumtól kért jogi állásfoglalásra azt a választ kapták, hogy a diplomaták lakása is védett övezetnek számít

A Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke elmondta, hogy ezzel a tárca gyakorlatilag helyben hagyta a II. kerületi önkormányzat jogértelmezését. Földi Ágnes érdekes helyzetnek tartja, hogy miközben az illetékesek azt nem kívánják nekik elárulni, hogy hol vannak ezek a diplomata-lakások, kitiltják a területről, illetve megbüntetik az ott megjelenő prostituáltakat.

Szerintük arról, ami titkos, s nincs feltüntetve a kapukon, nem kell tudnia az örömlányoknak. Részükre ugyanis nem adják át azt a térképet, amin az önkormányzat és a rendőrség bejelölte a védettnek tartott helyeket.

Nem értik azt, hogyan lehet megbüntetni egy prostituáltat azért, ha egy általa nem ismert titkos listán szereplő ház előtt áll. Szeretnék tudni, hogy ilyen esetben a rendőrök előállítják-e a prostituáltat, illetve emiatt kap-e majd szabálysértési bíróságot.

Földi Ágnes tudatta: a jogászok véleményét várják, lehet-e büntetni azért, mert valaki nem tudja, hogy az adott helyen védett övezet van. Az érdekvédelmi szervezet elnöke hangsúlyozta, továbbra is arra biztatja a prostituáltakat, hogy jogsértést ne kövessenek el.

Földi Ágnes a helyzet érdekességeként szólt arról is, hogy ismeretei szerint ez ügyben eltér a BM álláspontjától a törvény egyik kidolgozójának véleménye. Juharos Róbert (Fidesz) ugyanis egy nyilatkozatában azt közölte, hogy nem vonható felelősségre a prostituált, ha nem tudja, ki lakik az adott házban, amely előtt dolgozik. Juharos Róbertnek azt a véleményét is figyelemre méltónak tartja az elnök, miszerint csak a követségi tulajdonban lévő diplomata-lakások védettek. A helyzet tisztázása érdekében Földi Ágnes nem tartja kizártnak azt sem, hogy ez ügyben az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Bencze B. György, a II. kerület fideszes polgármestere az ügyről nem kívánt nyilatkozni. Közölte, hogy szerdán sajtótájékoztatón ismertetik álláspontjukat.

Borai Ákossal, a BM illetékesével kedden délután többszöri próbálkozásra sem sikerült felvennie a kapcsolatot az MTI-nek. Délelőtt azonban még annyit elmondott, hogy e korántsem egyszerű jogértelmezési helyzetben valószínűleg úgy foglalnak állást, hogy a diplomaták lakásai is védett övezetnek számítanak. Megjegyezte, hogy a tárca által benyújtott törvénytervezetben eredetileg nem szerepelt, csak a parlamenti vita során került bele az a kitétel, miszerint a diplomáciai szervezetek tagjainak elhelyezésére szolgáló épületek is védettek.