A német kabinet közleménye szerint 2005-ig titkosító kulcsot tartalmazó chipkártyával és leolvasó készülékkel látja el a kétszázezer szövetségi alkalmazottat, ezzel is felgyorsítva a tavaly elfogadott elektronikus aláírási törvény érvényesülését, valamint azt, hogy 2005-re minden szövetségi szintű ügyvitel az internetre kerüljön.

A törvény elektronikus aláírást követel például a közbeszerzési pályázatok résztvevőitől is. A számítások szerint az egyszeri telepítési költség egy alkalmazott esetében hatvan euróra rúg, amit évente húsz-negyven euróval növel a karbantartás. A rendszer a jelenleg kifejlesztés alatt álló ISIS és MTT szabványra épül, amelyek biztosítják az internetes alkalmazások közötti együttműködést. A német informatikai szövetség, a Bitkom egyrészt örül a kormányzati szándéknak, másrészt viszont nehezményezni, hogy a kormány nem közli, konkrétan mely technológiát készülnek használni. A Bitkom egyébként üdvösebbnek tartotta volna, hogy a kormányzati tisztviselők helyett a német kormány minden állampolgárt chipet és elektronikus aláírást is tartalmazó személyazonossági kártyával lát el.