A gazdasági bizottság 18 igen és 12 nem szavazattal elfogadta a Dunaferr jogszerű működését vizsgáló albizottság összefoglaló jelentését, ezzel lezártnak tekinthető az albizottság működése – mondta Latorcai János (Fidesz) bizottsági elnök a testület keddi ülésén.

Márton Attila (Fidesz), az albizottság elnöke közölte: tényszerűen próbálták feltárni a Dunaferr vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződés megkötésének körülményeit, a vagyonkezelési időszakban történt változásokat, valamint a szerződés felbontását. – Arra azonban a mai napig nem kaptunk választ, hogy miért volt szükség a szerződés megkötésére – húzta alá. Csiha Judit (MSZP) úgy vélte: az albizottság nem fejezte be munkáját, hiszen az előzetesen elfogadott munkaterv négy pontjából egyet nem vizsgáltak meg, a dolomitszállítások ügyét nem érintették az üléseken.