Az amerikai kongresszus égisze alatt működő számvevőszék (GAO) az Enron-botránnyal összefüggésben pert indít a Fehér Ház ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezze a kormányzatot a szövetségi energetikai politika kialakításához vezető folyamatról készült feljegyzések kiadására.

Az Enron óriásvállalat decemberi bukásával a több ezer alkalmazottnak nem csupán a munkahelye szűnt meg, hanem teljesen elértéktelenedett az Enron-értékpapírokban tartott nyugdíjcélú megtakarítása is. Korábban kiderült, hogy a vállalat vezetői időben, még jó pénzért túladtak Enron-részvényeiken. Az Enron mérlegeit pedig úgy manipulálták, hogy a halmozódó adósságok nem tükröződtek a vállalati kimutatásokban.

A vállalat ingatag helyzetéről már jóval a csőd előtt megfelelő értesülésekkel bírt a Fehér Ház, de a cégvezető ismételt kérése ellenére a kormányzat semmit nem tett az összeomlás elkerülése, a méltánytalan kárszenvedés kivédése érdekében. Az Enron bőkezűen támogatta mindkét nagy amerikai párt választási kampányát, de lényegesen nagyobb mértékben a republikánusokét.

A vizsgálatot folytató kongresszusi bizottságok a számvevőszék útján a minap jelezték, hogy igényt tartanának azoknak az iratoknak a megtekintésére, amelyek a Fehér Házban a szövetségi kormányzat energetikai politikájával kapcsolatban folytatott bizalmas megbeszélésekről keletkeztek. Az energetikai politikát kialakító stábot személyesen Cheney alelnök irányította. Most többen azt vetik a kormányzat szemére, hogy a megalkotott energetikai politika hajszálpontosan megegyezik az Enron kívánságaival.