Vizsgálati fogságban van Bécsben Shalom Weiss, aki egy jogerős amerikai bírósági ítélet szerint a kilencvenes évek elején hamisított csekkekkel megvásárolt egy floridai biztosítót, kifosztotta több ezer nyugdíjas számláját, s az okozott 538 millió eurónyi kárért távollétében 845 év szabadságvesztésre ítéltetett.

Weiss az ítéletet követően Európába szökött, s az FBI tíz leginkább keresett bűnözőjének listájára került. 2000 októberében elcsípték Bécsben, a szeretőjénél, de az Egyesült Államok azóta hiába kéri kiadatását: a bécsi tartományi legfelső bíróság ezt az emberi jogi konvencióra hivatkozva azzal utasította el, hogy Weiss amerikai tárgyalásán nem tudott személyesen védekezni. A bíróság szerint Ausztriában újra kell tárgyalni az egész csalási ügyet. Weisst – ha a bécsi bíróság bűnösnek találja az ellene felhozott vádakban – legfeljebb tíz évi szabadságvesztésre ítélhetnék, Ausztriában ugyanis ez a maximális büntetés a hivatásszerűen elkövetett súlyos csalásra. A 48 éves férfit 2001. októberében 20 millió schilling kaució fejében szabadlábra helyezték azzal, hogy nem hagyhatja el Ausztriát és tartania kell a kapcsolatot a bírósággal.

Ezt a döntést azonban az ügyészség fellebbezése nyomán a legfelső bíróság most visszavonta, mert úgy látja, fennáll az újbóli bűncselekmény veszélye, másfelől a törvény előírja, hogy a kaucióra felhasznált pénz nem származhat bűncselekményből, s Weissnek bizonyítania kellene, hogy a letétbe helyezett pénz tiszta. Weiss bécsi ügyvédje tiltakozott az újbóli vizsgálati fogság ellen és fellebbezést helyezett kilátásba, mivel – mint mondta – a kauciót Weiss családja hitelekből biztosította, s a bankhitelek papírjait be is mutatták a bíróságnak éppen a pénz tisztaságának bizonyítására. Nem tudni, mikor emelnek Weiss ellen vádat, hiszen tulajdonképpen az Egyesült Államokban már lefolytatott eljárás egészét meg kellene ismételni. A bécsi legfőbb ügyészség szerint gyorsabban is mehetne valamivel az ügy, ha mindkét fél megelégedne az amerikai iratok felolvasásával, erről azonban egyelőre nincs döntés.