A tartalomszolgáltató ipar (és különösen Hollywood és a nagy zenei cégek) azt akarják, hogy a számítógépektől a Palm Pilot-okig és MP3-lejátszókig, a browserekeig, operációs rendszerekig és routerekeig bezárólag minden digitális berendezésbe copyright-ellenőrző mechanizmust építsenek be a gyártók – ez azonban kiszolgáltatottá tenné a felhasználókat.

Például arra sem lenne lehetőségük (vagy legalábbis nem tudnák könnyen megtenni), hogy a törvényesen birtokukban lévő felvételeket az egyik eszközről a másikra (az egyik komputerről a másikra) tegyék át. 2001-ben Michael Eisner, a Walt Disney egyik vezetője arról beszélt a Kongresszus előtt, hogy ha nem kerül sor ilyen szabályozásra, akkor ez a szórakoztató és tartalomszolgáltató ipar lerombolását eredményezheti. Hollywood 1998 óta támogatja amásolásvédelem felötrését tiltó és sokat vitatott Digital Millennium Copyright Act-et (DMCA). Fritz Hollings szenátor Security System Standards and Certification Act (SSSCA) nevű tervezete pedig illegálissá minősítene minden olyan terméket, amiben nincs másolásvédelem (és öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná azokat, akik megpróbálják megváltoztatni vagy kijátszani a másolásvédelmi mechanizmusokat). Ugyanekkor a szoftveripar (mely korábban támogatta az Eisner által vezetett tömörülést) korántsem így látja a dolgot: “Szerintünk egy ilyen, kötelezően bezetett /másolás/védelem egyszerűen ostobaság”, mondja Emery Simon, a Business Software Alliance (BSA) szakértője. A BSA-nak tagja többek között az Adobe, a Microsoft, az IBM és az Intel is, és Craig Barrett (az Intel igazgatója) egy decemberi konferencián arról beszélt Washington-ban, hogy az állami beavatkozás (és a Hollings-féle tervezet elfogadás) helyett hagyni kéne, hogy az ipar maga oldja meg a másolásvédelemmel kapcsolatos problémáit.

Az AOL Time Warner viszont ellentmondásos helyzetben van: a hozzátartozó moziipar és az egyéb tartalomszolgáltatók a központi, kötelező és szigorú szabályozást tartanák előnyösnek, de maga az AOL és kábelszolgáltatói ez ellen vannak. Ezért Jill Lesser, az AOL egyik elnökhelyettese arra az álláspontra helyezkedett,hogy “Mi elégedettek vagyunk a DMCA-val, és álláspontunk szerint nincs szükség egyéb szabályozásokra a copyright-törvény megsértői ellen.” Jelenleg a legelterjedtebb tartalomvédelmi megoldás a titkosítás – a crackerek azonban gyakran feltörik a védelmet, ezért a tartalomszolgáltató ipar inkább egy olyan, a zenébe, filmbe, stb. beépített “vízjel” mellett foglal állást, melyet a számítógépek, MP3- és egyéb lejátszók tudnának olvasni, hogy megállapítsák, kinek mihez van joga, és eközben arra hivatkoznak, hogy egy ilyen megbízható védelem hozzásegítene ahhoz, hogy az interneten több interaktív tartalom jelenjen meg – a szerzői jogok tulajdonosai ugyanis nem félnének attól, hogy ellopják tőlük a tartalmakat. A vízjel bevezetése azonban azt is jelentené, hogy a legálisan birtokunkban levő tartalmak lejátszhatatlanná válnak (az IBM, a Microsoft és mások ezért inkább titkosításon alapuló másolásvédelmi rendszereket fejlesztenek). A Szenátus várhatóan 2002. februárjában fog meghallgatást tartani a tervezetről – eredetileg 2001. ősze lett volna az időpont, de az antraxveszély miatt el kellett halasztani.

Az ipari szabványokkal foglalkozó csoportok és a nemzetközi ipari szervezetek eközben továbbra is foglalkoznak a szabályozás kérdésével: a 4C Entity nevű csoport másolásvédelmi eszközök beépítését javasolja a CD-írókba és a merevlemezekbe; az 5C Consortium a digitális televíziózás ilyen jellegű problémáit vizsgálja, és ennek a megoldásán dolgozik többek között a Content Protection Technology Working Group is. Egyes szakértők pedig attól tartanak, hogy a Napster (hiába sikerült ellene pert nyerni) feltűnése a zeneipar bukásának kezdetét jelentette. Rick Lane, (News Corporation) azzal érvel, hogy a szórakoztató elektronika piacán mindig is jelen volt a kormányzati szabályozás: 40 évvel ezelőtt például a kormány előírta, hogy a készülékekbe UHF-et is be kell építeni. Matthew Gerson, a Vivendi Universal S.A. (ehhez a céghez tartozik a Universal Music Group és a Universal Studios Inc. is) egyik vezetője viszont úgy látja, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy a Napster-szerű szolgáltatásokat megfelelő feltételek mellett fizetőssé alakítsák. A kétféle másolásvédelmi megközelítés mögött két, alapvetően különböző felfogás rejtőzik: a tartalomszolgáltató ipar mindig is szabályozni akarta, hogy a “fogyasztók” hogyan és mennyiért férhetnek hozzá az általuk kínált tartalomhoz – az It-ipar viszont mindig is arra törekedett, hogy a “felhasználók” minél több és minél rugalmasabb szolgáltatást kapjanak minél kevesebb pénzért.