Bombariadó miatt félbeszakadt kedden Rijekában a háborús bűnökkel vádolt Mirko Norac horvát tábornok pere, akit szerb civilek 1991-ben történt meggyilkolása miatt vont felelősségre a megyei bíróság. Norac perét eddig kilencszer halasztották el.

Ika Saric bíró elmondása szerint egy névtelen telefonáló közölte, hogy pokolgépet helyezett el a bíróság épületében, ami hamarosan működésbe fog lépni. A tárgyalótermet kiürítették, a tűzszerészek megkezdték a helyiségek átvizsgálását – közölte a horvát rádió. A délszláv háborús bűnösök felett ítélkező hágai ENSZ-törvényszék, amely lehetséges gyanúsítottként kezdett vizsgálatot a most 34 éves Norac ellen, hozzájárult, hogy Horvátország folytassa le perét, miután tavaly önként jelentkezett a rendőrségen. A “gospici csoport” – a fiatalon nyugalmazott tábornok és négy társa – tárgyalása csak a múlt héten vette kezdetét több hónapos halasztás, illetve a védői mesterkedéseknek köszönhetően. A per lefolytatása a horvát igazságszolgáltatás hitelességének egy fajta próbája – írta a Reuters.

A csoport a Velebit-hegység tövében fekvő Gospic nevű városkáról kapta nevét, ahol a vádirat szerint a horvát függetlenségi háború kirobbanásakor, 1991 végén legkevesebb 42 polgári személyt kivégeztettek, illetve maguk is résztvevői voltak a vérengzéseknek. Az első számú vádlott, Tihomir Oreskovic a bűncselekmények elkövetésekor a gospici válságtörzs elnöke, Mirko Norac nyugalmazott tábornok pedig a kivégző osztagokat kiállító 118. horvát dandár parancsnoka volt. A vádlottak valamennyien tagadják bűnösségüket. Norac letartóztatása ellen tömegtüntetéseken tiltakozott a nacionalista tábor, amely azt követeli, hogy katonákat ne állítsanak bíróság elé. Norac ez idáig a legmagasabb rangú horvát tiszt, aki ellen háborús bűnök miatt pert indítottak, noha sok honfitársa szemében az 1991 és 1995 közötti, szerbek ellen vívott függetlenségi háború egyik hőse.