Az 1994-es ruandai népirtásban illetékes ENSZ-törvényszék arushai székhelyére szállítottak egy, bűnrészességgel vádolt katolikus papot, miután Olaszországban önként jelentkezett a hatóságoknál.

Athanase Seromba atya szerda éjjel érkezett meg az észak-tanzániai városba – adta hírül az Internews hírügynökség. A hutu nemzetiségű Seromba atyát a ruandai népirtás ügyében ítélkező nemzetközi büntető bíróság azzal vádolja, hogy parancsot adott egy nyugat-ruandai templom lebuldózerezésére, ami kioltotta a benne menedéket kereső kétezer tuszi életét. Seromba ezután a szélsőséges hutu Interahamwe milícia helyi tagjaival “eltakaríttatta a szemetet”: vagyis a tömegsírba hordatta össze a holttesteket.

A ruandai hutu szélsőségesek 1994 áprilisa és júniusa között 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le. A 37 éves Seromba Itáliában Don Anastasio Sumba Burára néven élt, és a firenzei San Mauro templomhoz volt beosztva, amíg föl nem adta magát. Népirtással és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolják. Az ENSZ-törvényszék ügyészei eddig a népirtás nyolc fő tervezője ellen emelt vádat, beleértve Jean Kambanda volt ruandai miniszterelnököt.