Az új hírközlési törvény értelmében a mobil-szolgáltatók a díjfizetési, illetve a szerződésből eredő kötelezettségeik kijátszásának megelőzése érdekében megtagadhatják a szerződéskötést a vásárlóval, valamint az illető adatait átadhatják másik társaságnak, akár egy közös adatbázis keretében.

Azok az előfizetők kerülhetnek feketelistára, akiknek a szerződését a szolgáltató számlatartozás miatt felmondta, továbbá akik ellen – szintén tartozás miatt – a társaság bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett, valamint azok, akik megtévesztették, vagy meg akarják téveszteni a céget, például hamis adatokkal, hamis személyei igazolvánnyal – írja pénteki számában a Népszabadság.

Efféle visszaélések természetesen világszerte előfordulnak. A leggyakoribb csalás az az eset, amikor valaki hamis adatokkal – sokszor hajléktalanok igazolványával – vásárol előfizetést, majd több százezer forintos kifizetetlen számlát halmoz fel. Ezek gyakorlatilag behajthatatlan összegek.