Ötszázezer forintos pénzbüntetésre ítélte pénteken a Szegedi Városi Bíróság azt az olasz vadászt, aki tavaly augusztusban fokozottan védett madarat, egy cigányrécét lőtt a szegedi Fehértavon; az ítélet nem jogerős.

Az 55 éves Riccardo Santucci évek óta vadászott bérleti szerződéssel Magyarországon. A Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Fehértavon az olasz vadász a vadászható tőkésrécék mellett egy fokozottan védett cigányrécét is elejtett tavaly augusztusban. A természetőrök ezt észrevették, de az ellenőrzés során nem találták meg a vadász csónakjában a lelőtt madarat. Az olasz vadász ugyanis az elejtett szárnyasra egy nagy követ kötött nehezékként, és a vízbe dobta. A cigányréce fokozottan védett, eszmei értéke 500 ezer forint. A tárgyalás mellőzésével augusztus végén hozott végzésében a Szegedi Városi Bíróság vétkesnek találta az olasz vadászt természetkárosítás bűntettében, és 1.240.000 forint megfizetésére kötelezte.

Az olasz férfi 500 ezer forint óvadék megfizetése után elhagyta Magyarországot, de fellebbezett a végzés ellen, és kérte a tárgyalás lefolytatását. A Szegedi Városi Bíróság pénteken tárgyalta az ügyet, s ítéletében 200 napi tétel megfizetésére kötelezte Riccardo Santuccit, egy napi tétel összegét 2500 forintban jelölte meg. A büntetést az olasz vadásznak a letétbe helyezett 500 ezer forintból kell kielégítenie. Az eljáró bíróság kötelezte a férfit, hogy tizenöt napon belül fizesse meg a sértett Kiskunsági Nemzeti Parknak a cigányréce eszmei értékét is. A Kiskunsági Nemzeti Park augusztusban 1,5 millió forint természetvédelmi bírságot is kiszabott a vadászra, ezt a férfi azóta sem fizette meg. Az ítéletet a védő és a sértett képviselője tudomásul vette. Az ügyészségnek három napon belül van joga fellebbezni.