Januárban közepén két beadvány is érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a UPC piaci magatartását illető kifogásokkal. Az egyik bejelentést az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE), míg a másikat egy budapesti magánszemény tette.

Az OFE kifogásolta a kábeltelevíziós csomagok áremelésének túlzott mértékét, a neve elhallgatását kérő magánszemély pedig sérelmezte a XIII. kerületi kábeltévés internetszolgáltatás terén a UPC monopolhelyzetét, s a korábbi szolgáltató, a TVNET kivonulását.

Krebsz Jenő a GVH munkatársa a HWSW érdeklődésünkre megerősítette, hogy valóban érkezett ilyen bejelentés még januárban, s a GVH egyelőre vizsgálja az ügyet, a Versenytanács Titkárságán azonban még nem tudtak felvilágosítást adni arról, hogy mikor tárgyalják a beadványokban foglaltakat.

Ugyanakkor arról is értesült a HWSW, hogy a Hírközlési Felügyelethez (HÍF) is érkezett beadvány a UPC internetszolgáltatásával kapcsolatban. Bár ez sem újdonság, hiszen 2001 decembere óta a főváros XIII. kerületében élő korábbi TVNET-es ügyfelek a UPC-hez kerülésük körülményeire már többször próbálták felhívni a HÍF figyelmét.

Nem hivatalos értesülések szerint ezt az új vizsgálatot is magánszemély kezdeményezte, s a szolgáltatás minőségét illetően élt kifogással. Ezt azonban Erdei János, a Hírközlési Felügyelet munkatársa nem erősítette meg, mondván: valóban van egy ügy a nemrég alakult Hírközlési Döntőbizottság (HD) előtt, ám mivel folyamatban lévő vizsgálatról van szó, arról nem nyilatkozhat. A HD államigazgatási eljárás keretében 30 napon belül határozatot fog hozni, melyet nyilvánosságra hoznak majd.

A Hírközlési Döntőbizottaságot nyugat-európai példák nyomán hívták életre, hogy a monopolhelyzetben lévő távközlési szolgáltatók a piac felosztását ne hátráltathassák elhúzódó bírósági perekkel. A HD döntését ugyan bíróságon meg lehet támadni, ám a döntés végrehajtására ez nincs halasztó hatállyal, a monopóliumok mihamarabbi lebontása érdekében a HD határozata azonnali végrehajtási kötelezettséget ró az érintett szolgáltatóra.

A Hírközlési Döntőbizottság elé elsősorban a piac szereplői

  • tehát távközlési szolgáltatók — vihetik vitás ügyeiket, azaz valószínűleg mégsem magánszemély kezdeményezte a HÍF vizsgálatot.

Kiss Ervin Egon, a TVNET tartalomszolgáltatási vezetője a HWSW kérdésére cáfolta, hogy ők kezdeményezték volna a HÍF vizsgálatot. A UPC versenyhivatali vizsgálatával, és a XIII. kerületi volt Satimex előfizetők átadásával kapcsolatban elmondta: a TVNET versenyjogi szempontból is körüljárta a kérdést és nem látták értelmét, hogy a GVH-t is bevonják az ügybe. Még januárban abban is kételkedett, hogy egyáltalán indít-e vizsgálatot a versenyhivatal, hiszen

  • mint mondta — ebben az esetben a hivatal illetékessége is megkérdőjelezhető.

Hagymásy András, a UPC kommunikációs igazgatója nem tudott a UPC-vel kapcsolatos HÍF vizsgálatról, a szolgáltatás minőségét illetően jelezte, hogy a decemberi előfizetői panaszok is csökkentek, s hogy a UPC és a budapesti internet adatkicserélő központ, a BIX közötti kapcsolatot azóta bővítették a korábbi 100 megáról 1 gigabitesre.