A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) csütörtökön Bécsben bemutatta éves jelentését a sajtószabadság helyzetéről, s Johann P. Fritz, az IPI igazgatója arra mutatott rá, hogy “sokkoló” mértékben romlott a sajtószabadság légköre az Egyesült Államokban szeptember 11. után, s az események máshol is a média mozgásterének beszűkítésére irányuló kísérletekhez vezettek.

A világ legjelentősebb sajtóorgánumainak kiadóit és főszerkesztőit tömörítő szervezet jelentéséből kiderül: 55 újságíró vesztette életét hivatása gyakorlása közben, s 101 újságíró volt börtönben 2001-ben. Az IPI továbbra is riasztónak tartja a helyzetet Oroszországban, ahol a jelentés szerint Vlagyimir Putyin elnök alatt visszalépés következett be a sajtószabadság terén. Fritz úgy vélte: a hatalmon lévők Oroszországban és az Egyesült Államokban azonos minta szerint járnak el, s a fő különbség, hogy ezt a sajtó az Egyesült Államokban taglalja, míg Oroszországban nem. Az IPI megítélése szerint általános, hogy a kormányok értetlenséget tanúsítanak a média szerepét illetően, szinte mindenhol kísérleteket tesznek arra, hogy “missziókra” használják fel a sajtót, ami pedig annak nem feladata. E tekintetben oda kell figyelni Nyugat-Európára is, noha ott az alkalmazott módszerek többnyire finomabbak – mondta Fritz.

A jelentés Magyarországról szóló részében az IPI szól a média rendszerváltás utáni átalakulásának nehézségeiről, majd részletesen ismerteti Mendereczky Károly MTV-elnökké való megválasztásának előzményeit, kitér a kuratórium összetételének vitatott voltára, s felidézi, hogy az IPI Orbán Viktor kormányfőnek írt levélben fejezte ki aggodalmát. Megemlíti a jelentés, hogy a Fidesz májusi konferenciájára nem engedték be a Magyar Hírlap munkatársait, s részletesen ismerteti az ehhez vezető történéseket is. Az IPI jelentése megállapítja: “Ez a médiával szembeni konfrontáció és a közszolgálati intézményekre gyakorolt állami befolyás indította az Európai Uniót arra, hogy nyilvánosan szóvá tegye a kormány néhány módszerével való egyet nem értését. Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke 2001. április 5-én leszögezte, hogy többek között a médiatörvényben is szükség van változtatásokra ahhoz, hogy a csatlakozási tárgyalásokon egyetértést lehessen elérni”. Az IPI-jelentés megemlíti, hogy Lakatos Pál, a Vasárnapi Újság című rádióműsor korábbi főszerkesztője a rendőrséghez fordult, mert fenyegető leveleket kapott, s szól magáról a műsorról is. A jelentés végül pozitívumként emeli ki, hogy az első roma rádióadó februárban megkezdte műsorát.