Az ügyészség megtagadta a nyomozást Orbán Viktor bostoni útjával kapcsolatban: a Legfőbb Ügyészséghez címezve, ismeretlen elkövető ellen két feljelentés érkezett.

A Legfőbb Ügyészség a feljelentéseket vizsgálatával a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalt bízta meg, amely a feljelentésekkel összefüggésben feljelentés-kiegészítést rendelt el, amelyek során iratokat szerzett be a Miniszterelnöki Hivataltól, a Külügyminisztériumtól, valamint a Nemzetbiztonsági Hivataltól. A feljelentés-kiegészítés annak a tisztázását szolgálta, hogy a feljelentésekben foglaltak megalapozzák-e valamely bűncselekmény alapos gyanúját. A beszerzett iratok adatai alapján a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megállapította, hogy sem a hanyag kezelés vétsége, sem pedig más bűncselekmény nem állapítható meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megtagadta és erről az érintetteket értesítette.