Kifogásolja, hogy a Püski Kiadó könyvében változatlanul jelent meg a kijelentés, miszerint a megfigyelési ügy iratainak közzététele súlyos bűncselekmény.

Juszt László hitelrontásért perelte be Orbán Viktort és a Püski Kiadót, mert a szerdai rádiós miniszterelnöki interjúkat közlő tavalyi kötet miatt. Juszt indoklásként a Magyar Hírlapnak és a Népszavának elmondta, hogy az egyik beszélgetésben változatlan formában jelent meg az az 1999-ben tett Orbán-kijelentés, mely szerint a megfigyelési ügy iratainak közlésével (a Kriminális című volt hetilapban) az újságíró súlyos bűncselekményt követett el. Juszt emlékeztett arra, hogy az ügyészség bűncselekmény hiányában zárta le az eljárást az ügyben, ezért sérelmezi a kormányfő akkori kijelentésének ismételt publikálását. Juszt László egyúttal több napilapban is cáfolta a Magyar Nemzetnek azt az értesülését, hogy pályázna a Magyar Televízió elnöki posztjára. Juszt közölte, hogy ezután is riportkészítéssel, oknyomozó újságírással szeretne foglalkozni.