Az MSZP kedden nyilvánosan megsemmisíti – az adatvédelmi biztos kérésére – a telefonkönyvekben található előfizetők név- és lakcímadataiból készült, a választási kampányanyag postázását segítő címlistákat, adatállományt, illetve a párttal további kapcsolatot nem igénylő polgárokról vezetett nyilvántartást.

Ezt Gál. J Zoltán szocialista kampányszóvivő közölte az MTI-vel hétfőn arra reagálva, hogy Péterfalvi Attila közleményben ismételten felszólította az MSZP-t a címlista megsemmisítésére.- Az MSZP a törvényeknek megfelelően járt el – hangsúlyozta. Az ombudsman a közleményben úgy fogalmaz: az ügyben korábban nem ajánlást adott ki, amelyet módosíthatna az MSZP március 20-án neki elküldött jogi észrevételei alapján, hanem körültekintő vizsgálat alapján jogellenes adatkezelést állapított meg. Gál J. Zoltán az MTI-nek elmondta: az MSZP megvásárolta a Belügyminisztériumtól a választásra jogosult állampolgárok címjegyzékét, és ennek alapján Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a napokban újabb levelet küld a választóknak, amelyben megerősíti személyes vállalásait.