Március 31-én hatályba lép az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló, kórháztörvényként ismertté vált jogszabály, amelyet 2001. december 18-án fogadott el a parlament.
A törvény a részben vagy egészben az államháztartás terhére finanszírozott körbe sorolja az egészségügyi közszolgáltatásokat, amelyekről az állam a helyi önkormányzatok, az egészségügyi tárca, az egészségügyi közintézményt fenntartó minisztériumok, az orvostudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) útján gondoskodik. A jogszabály rögzíti: bármely egészségügyi szolgáltató jogosult lehet egészségügyi közszolgáltatás ellátására, ha az OEP-pel finanszírozási szerződést köt.
A törvény szerint, ha ellátási kötelezettségeinek nem a saját tulajdonában vagy fenntartásában lévő intézménnyel tesz eleget az egészségügyi közszolgáltatásról gondoskodó szerv, akkor a feladat ellátására vagy átvállalására valamely egészségügyi szolgáltatóval köt szerződést.
A feladatellátási vagy -átvállalási szerződés legalább 3, de legfeljebb 25 évre, az alapellátás körében pedig határozatlan időre köthető meg egészségügyi közintézménnyel, egyházi intézménnyel és közhasznú szervezettel.
Nem köthető szerződés azzal a vállalkozással vagy nonprofit szervezettel, amely gyógyszer, illetve orvostechnikai eszköz gyártásával, forgalmazásával foglalkozik, illetve amelynek tagjai között közvetlenül, vagy más vállalkozáson keresztül közvetetten gyógyszergyártó és -forgalmazó, illetve orvostechnikai eszközt gyártó és forgalmazó vállalkozás van.
A törvény lehetőséget ad a feladatellátási, illetve -átvállalási szerződést kötő szolgáltatók számára, hogy az egészségügyi közszolgáltatások ellátására alvállalkozói szerződést kössenek, miután kikérték a feladattal őket megbízó szervezet hozzájárulását.
Ha az egészségügyi szolgáltató alvállalkozói szerződést kíván kötni, először az adott szolgáltatást nyújtó egészségügyi dolgozóknak köteles megtenni erre irányuló ajánlatát, és csak az érintett dolgozók nemleges válasza esetén állapodhat meg külső féllel.
A törvény tisztázza: az egészségügyi szolgáltatók egészségügyi intézmény, valamint egészségügyi egyéni vagy társas vállalkozás formájában működhetnek.
Az egészségügyi intézmény fogalmába az egészségügyi közintézmény, az egyházi egészségügyi intézmény vagy egészségügyi magánintézmény tartozik.
A törvény szerint szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény központi költségvetési szerv, helyi önkormányzati költségvetési szerv, illetve közhasznú társaság formában működhet. A törvény tartalmazza: az orvostudományi képzést nyújtó egyetemek a hozzájuk tartozó klinikák gyógyító-megelőző feladatainak ellátására – az oktatási miniszter előzetes hozzájárulásával – klinikai központot alapíthatnak. A klinikai központ közhasznú társaságként hozható létre.
A klinikai központokban az egyetemen kívül üzletrészt csak a betegellátásban érdekelt helyi önkormányzat, minisztérium, valamint az egyetemi klinika betegellátással foglalkozó munkavállaló szerezhet azzal, hogy az államnak a többségi üzletrésszel és a taggyűlésen leadható szavazatok több mint felével kell rendelkeznie.
A törvény szerint orvosi tevékenység alkalmazotti, szabadfoglalkozású és vállalkozói formában látható el a jövőben.
Szabadfoglalkozású tevékenységet az az orvos folytathat, aki szerepel az orvosok működési nyilvántartásában, szakképesítéssel rendelkezik, érvényes felelősségbiztosítási szerződése van, és valamely egészségügyi szolgáltatóval a szakképesítésének megfelelő munka ellátására szerződést kötött.
A törvény március 31-én azzal lép hatályba, hogy szabadfoglalkozású orvosi tevékenység csak 2003. január 1-től folytatható.
A törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeleteket a kormány március 26-i ülésén fogadta el.
