A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának nyomozói napokon belül megkezdik a kihallgatásokat és az ominózus szerződések begyűjtését a Happy End Kft. több millió forintos megbízásaival kapcsolatban. A rendőrség egyelőre feljelentés-kiegészítés keretén belül folytatja az adatgyűjtést Juhász Ferenc szocialista képviselő feljelentése alapján.

Várhatóan egy héten belül megkezdik a kihallgatásokat a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) Aradi utcai épületében a Happy End Kft. különböző megbízásaival és szerződéseivel kapcsolatban.

A Magyar Hírlap értesülései szerint a nyomozók mindazokat a szerződéseket bekérik, amelyek Juhász Ferenc szocialista párti képviselő büntetőfeljelentésében, illetve a feljelentés alapjául szolgáló újságcikkekben szerepelnek.

A szocialista honatya március 25-én tett feljelentést az ügyészségen hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények alapos gyanúja miatt a Happy End Kft. több tízmillió forintos megbízásait, az alkalmazott cégek körét kifogásolva.

Az ügyészség az iratok áttanulmányozását követően feljelentéskiegészítést rendelt el, amellyel az SZBEI-t bízta meg.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a feljelentés dokumentációja múlt pénteken megérkezett az Aradi utcába.

A nyomozók várhatóan ma pontosítják, mely szerződések átvizsgálása, illetve a kft. munkatársai közül kinek a meghallgatása szükséges a részletek tisztázásához.
Információnk szerint elsősorban a különböző megbízási szerződések és a családi-baráti kötődések egybeesését vizsgálja a nyomozóhatóság. Ezek ismeretében legkésőbb 30 nap elteltével határoznak arról, megállapítható-e bűncselekmény alapos gyanúja, és elrendelik-e a nyomozást, vagy megtagadják annak elrendelését.