Két ismert vállalkozás, a Stadler Kft. és Flaisz Ferenc polgári perében döntött a Legfelsőbb Bíróság. Kötelezte az utóbbit: öt teherjárművet adjon át a kft. felszámolójának a hitelezői igények teljesítésére. Stadler büntetőügyének fellebbviteli tárgyalását hamarosan kitűzi az LB.

A Stadler Kft. felszámolója 1997 áprilisa óta próbálja feltérképezni a fizetésképtelen cég vagyonát, hogy felossza a hitelezők között. A mintegy 10 milliárdos tartozásnak a fedezete lesz az a két Mercedes teherautó és három pótkocsi is, amely tisztázatlan körülmények közt került Flaisz Ferenc vállalkozóhoz. A három éve tartó perben Flaisz azt állította: egy 80-100 milliós kölcsönügylet kapcsán a járművek a tulajdonába kerültek, mert kezességet vállalt Stadler tartozásáért. A háttérben – szerinte – nagy mennyiségű olaj szállítása húzódott meg. Hivatkozott arra is, hogy Stadler 55 millióval tartozik neki. Elhangzott: a kft. 80 járművét még 1995-ben zár alá vette az adóhivatal Stadler 1 milliárd 960 milliós áfatartozása miatt. Később 50 jármű elkerült az akasztói telepről.
Az LB tegnapi ítélete szerint Flaisz nem tudta bizonyítani, hogy valóban megvette vagy más módon megszerezte volna a járművek tulajdonjogát. Az 55 milliós követelését csak a felszámolási eljárásban jelentheti be. A járműveket vissza kell adnia a Stadler Kft.-nek, illetve a felszámolónak. Fizetnie kell több mint 20 millió használati díjat is, mivel a felszámoló felmondta a korábbi szívességi használatot.

Érdekesség, hogy az elsőfokú bíróság illetékfeljegyzési jogot adott Flaisznak: lehetővé tette, hogy a vállalkozó utólag rendezze az államnak fizetendő perköltséget. Erre a jogszabály szerint akkor van mód, ha a kedvezményt a peres fél nehéz anyagi körülményei indokolják. Információnk szerint a felszámoló pert indított az akasztói stadion visszaszerzéséért is: megtámadta azt a szerződést, amellyel a Stadler Kft. korábban bérbe adta a futballpályát. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon megtudtuk: továbbra is függőben van az a három adóper, amelyet az APEH indított a kft. ellen 934 millió áfa s ugyanilyen összegű bírság és pótlék megfizetésért. Az ügyeket egyesítették, de nem tárgyalják, míg be nem fejeződik az a büntetőeljárás, amelyet egyebek közt áfacsalás miatt indítottak Stadler József ellen. Az ügy jelenleg fellebbezési szakban van, az LB még nem tűzte ki a tárgyalást. Első fokon a megyei bíróság Stadlert csalás, adócsalás, számviteli fegyelem megsértése és okirat-hamisítás miatt öt és fél évi szabadságvesztésre ítélte.