Kovács Attila és fiának részvénytársasága több mint 500 millió forintnyi áfát, és társadalombiztosítási járulékot nem fizetett be 1996 és 1998 között. Az MLSZ volt elnökét 2-12 év, fiát 7,5 év szabadságvesztésre ítélheti a Fővárosi Bíróság. Az ügyet jövő hét pénteken kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság.

Kovács Attila volt MLSZ-elnök és fia összesen több mint félmilliárd forint értékben elkövetett gazdasági bűncselekmények vádjával áll bíróság elé jövő hét pénteken. Kovács Attilát áfa-csalással, illetve társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megsértésével, ifjabb Kovács Attilát társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megsértésével vádolja az ügyészség. A vádak alapján a volt MLSZ-elnököt 2-12 évig terjedő, fiát 7,5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Az egyik vádpont szerint Kovács Attila a Kovács Acél- és Fémszerkezet Készítő Rt. 1997-es áfa visszaigénylésekor megtévesztette az adóhatóságot, és 247 millió forint összegű jogtalan haszonhoz jutott. A vádiratból kiderül az is, hogy a Kovács Rt. közgyűlése 1999-ben végelszámolásról döntött, ugyanis a cégnek 2 milliárd 482 millió forintos adó- és járuléktartozása volt. A másik vádpont szerint a Kovács Rt. 1996-98 között összesen 292 millió forint összegű társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészségnek a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bírósághoz éppen két évvel ezelőtt benyújtott vádirata alapján a félmilliárdos gazdasági bűnügyet a Fővárosi Bíróság tárgyalja péntektől.