A hanglemezgyártók nemzetközi szövetsége (IFPI) közzétette a 2001-es évre vonatkozó forgalmi adatait, melyek szerint immáron második egymást követő évben csökkennek az eladások, az okok között kiemelt helyen szerepelnek a fájlmegosztó oldalak és a házi másolás.

A tavalyi évben 5 százalékkal 33,7 milliárd dollárra esett vissza a forgalom, ez természetesen a 2000-es év eleve szintén 5 százalékos 37 milliárd dolláros értékesítéseiből jön le. A két év együttesen drasztikus, és most már tendenciát mutató visszaeséséért az IFPI szerint a Kazaa, a Morpheus, és a LimeWire fájlmegosztó oldalak, valamint az otthoni CD másolásra alkalmas CD-írók tömeges elterjedése okolható, nem pedig a zenehallgatási igény csökkenése. A felmérések alapján úgy tűnik, hogy a fájlmegosztás önmagában nem fordítja el a vásárlókat a hanghordozók megvásárlásától, ám ha CD-írójuk is van, akkor már igen. Mind az USA-ban, Japánban és Németországban végzett felmérések ezt mutatják, ám érdekes, hogy Franciaországban 10, az Egyesült Királyságban 5 százalékkal nőttek az értékesítések.