Az európai üzleti élet szereplői attól félnek, hogy az internetes cookies – magyar terminológiával a sütik – betiltása az EU-ban elriasztja ügyfeleiket.

A gépek azonosítására szolgáló eszközök hiányában ugyanis a felhasználónak minden egyes alkalommal közölni kellene adatait, amikor egy-egy biztonságos oldalt kíván meglátogatni.

Az Európai Unió távközlési adatvédelmi intézkedései sorában be kívánja tiltani a cookies alkalmazását. A magyar szóhasználatban sütikként emlegetett eszköz rövid számítógépes szöveges üzenet, melyet a felhasználó gépe raktároz el, és amelynek segítségével a letöltendő oldal gazdája azonosíthatja a felhasználó gépet. Ezek alapján személyre szabott szolgáltatást nyújthat a fogyasztónak.

Az Európai Parlament emberi jogi bizottsága a sütiket, a kémszoftvereket, amelyek egyes programok letöltésekor a felhasználó tudta nélkül kerülnek a gépre, és onnan annak szörfölési szokásairól, esetleg a tárolt információkról küldenek vissza információt a “megbízónak”, valamint a bugokat, amelyek szintén veszélyeztetik az internetes biztonságot, mind egy kalap alá vette. Azt állította róluk, hogy súlyosan megsértik a felhasználónak a titokhoz való jogát, és ezért betiltásukról döntött.

A munkaadókat tömörítő európai szövetség (UNICE) azonban csak azt támogatná, hogy a felhasználót a gép automatikusan tájékoztassa arról, hogy adatait feldolgozzák, és tegyék lehetővé számára lehetővé ennek korlátozását. A legnagyobb internetes könyv- és CD-kereskedő cég, az Amazon.com egyenesen rémálomnak nevezi a parlament döntését. Ennek értelmében ugyanis amikor egy felhasználó az oldalukra lép, azonnal egy “pop-up ablaknak” (külön keretben megjelenő információs oldal) kellene megjelennie a képernyőn, amely a használó e-mail címét és hitelkártyaszámát kérné. Az Amazon.com szerint a megriasztott vásárló azonnal továbbállna az oldalról.

Susan Pointer, a cég európai közönségkapcsolatokkal foglalkozó igazgatója a Dow Jones hírügynökségnek elmondta, hogy a sütik könnyebbé teszik a szörfölést és egyszerűbbé a felhasználók kiszolgálását. A cookies korlátozására egyébként ma is van lehetőség, amikor a gép megkérdezi, hogy a felhasználó elfogadja-e a sütit. Mivel kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, az euroatyák attól tartanak, hogy a weboldalak üzemeltetői visszaélhetnek az eszközzel, és jogosulatlanul juthatnak címekhez, hitelkártyaszámokhoz, amelyeket kereskedésre is felhasználhatnak.