Az FBI eddigi legnagyobb sikerét könyvelhette el a szoftverkalózok ellen folytatott harcában: lefülelt egy hálózatot, mely többek között Microsoft termékek hamisításával foglalkozott. A hamisítványok azonban megtévesztésig hasonlítanak az eredetire.

Az amerikai FBI eddigi legnagyobb sikerét érte el a szoftverkalózok elleni küzdelemben. Sikerült egy egész hamisítási hálózatot lefülelniük, mely többek között Microsoft szoftverek másolásával és terjesztésével foglalkozott. A hálózat központja San Franciscóban volt és legalább 27 embert foglalkoztatott. A kár megközelítően 75 millió dollár (kb. 20 milliárd forint).

Az őrizettbe vett személyeket pénzmosással, csalással és jogsértéssel vádolják. A hamisított termékeket olyan professzionális módon készítették, hogy laikus számára nem észrevehető a különbség hamisítvány és eredeti között. A Microsoft illetékese, Richard LaMagna elmondta, hogy hamisított szoftvert hivatalokban, sőt rendőrőrsön is találtak.

A kár teljes mértéke nem becsülhető meg, hiszen a közvetlen kár mellett a szoftverkalózkodásnak közvetett hatása is van a gazdaságra az elmaradt kiskereskedelmi bevételek, adók és munkahelyek elvesztése miatt.

Probléma leginkább az angol nyelvű Office termékeket érinti, Magyarországon felbukkant hamisítványról egyelőre nincs tudomás.