Az amerikai ügyészi szervek pénteken közölték, hogy halálbüntetést fognak kérni Brian Reganre, az Egyesült Államok légierejének volt hírszerzési elemzőjére, aki Líbia, Irak és Kína javára próbált meg kémkedni.

Regan, aki az amerikai kémműholdakat működtető intézménynél dolgozott, felajánlotta Líbia, illetve Irak vezetésének, hogy 13 millió dollárért szigorúan titkos anyagokat juttat nekik. Mindkét ország, valamint Kína javára is kémkedési kísérletet követett el, és emellett külön vádpontként fogalmazták meg vele szemben a nemzetbiztonsági értesülések jogosulatlan gyűjtését.

Azzal kapcsolatban, hogy meghiúsult kémkedési kísérlet esetén miért lehet indokolt a halálbüntetés, az egyik illetékes ügyész azzal érvelt, hogy a vádlott – tekintettel az általa hozzáférhető információk jellegére és az általa “kedvezményezettnek” kiszemelt országokra – ezzel a kémkedési kísérlettel súlyos veszélybe sodort nem csupán fontos amerikai nemzetbiztonsági érdekeket, hanem amerikai életeket is – nevezetesen azon amerikai pilóták életét, akik légi járőrszolgálatot teljesítenek az iraki légtérben, annak repüléstilalmi övezetében.