Az unió törvényhozó testületének illetékes bizottsága megszavazta, hogy töröljék az e-mailt arról a listáról, amely a kéretlen reklámozástól védett technológiákat (fax, SMS) tartalmazza, közölte pénteken a szervezet szóvivője. Bár a szavazás eredménye szoros volt, a jogvédőket feldühítette az eredmény, amely gyakorlatilag lehetővé teszi a szemétlevelek küldését az Európai Unióban.

Morgolódnak az internetszolgáltatók is, mert nem értik, miért kell előzetes engedélyt kérniük előfizetőiktől, ha SMS-t akarnak továbbítani nekik, és miért nem kell ugyanezt megtenniük, ha ugyanarra a mobiltelefonra e-mailt akarnak küldeni. A döntés az unión belüli megosztottságot tükrözi, ugyanis az unió elektronikus kereskedelmi direktívája az adott tagország hatáskörében hagyja a spamküldés szabályozását. Nyolc tagország előzetes engedélyhez köti ezt, a fennmaradó hét beéri az “opt out” verzióval. Azt különösen nehezményezik a szolgáltatók, hogy 45 különböző törvényt kell ismerniük az Európa területén történő működésükhöz. A jogvédők üdvözlik, hogy a bizottság nem engedett az amerikai követeléseknek, így a szolgáltatóknak nem kell a végtelenségig tárolniuk az előfizetővel kapcsolatos információkat (például elektronikus leveleik tartalmát, forgalmi adatait), csak a számla elkészítésének idejéig, illetve ezeket az adatokat csak kivételes esetben (bűnügyi vagy nemzetbiztonsági vizsgálat céljából) kell kiadniuk. Engedékenyebb lett a parlament álláspontja a “sütikkel” kapcsolatban, korábban a cookie-k letöltését a felhasználó előzetes engedélyéhez kötötték, ma csak azt követelik meg, hogy a felhasználó hozzáférhessen a PC-jére “aggatott” sütik tartalmához.