Komoly politikai nyomás nehezedett ezekben a napokban – de különösen a második forduló után – a helyi, területi és központi választási szervekre. A kiélezett viták végén a döntő szót számos esetben a bíróságok mondták ki.
Komoly politikai nyomás nehezedett ezekben a napokban – de különösen a második forduló után – a helyi, területi és központi választási szervekre. A kiélezett viták végén a döntő szót számos esetben a bíróságok mondták ki. A bírói kar, a harmadik hatalmi ág vajon meg tudta-e őrizni függetlenségét a törvényhozó és a végrehajtó hatalom megszerzéséért zajló, fölöttébb éles választási küzdelem közepette? – erről kérdezte a MH Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesét, aki a választási bíráskodás legfrissebb tapasztalatait közvetlenül a 2002. évi országgyűlési választások hiteles eredményének közzététele előtti összegezte.
Az idei parlamenti választás alighanem a “leg”-ek választásaként vonul a tankönyvekbe. Soha ennyi választó nem járult még az urnákhoz, soha ennyi kiélezett jogvita nem borzolta a kedélyeket. – magas társadalmi elvárásnak sikerült-e minden tekintetben megfelelni?
Egyetértek azzal, hogy a választási bíráskodás szempontjából is elmondható: ez a legek választása volt. Tartalmi és formai szempontból egyaránt a korábbinál nagyobb szerepet kapott a harmadik hatalmi ág, különösen a Legfelsőbb Bíróság, amelynek döntési kompetenciájába tartozik egyebek közt a töredékszavazatok kérdésében való elvi állásfoglalás is. A megyei bíróságok a mandátumok sorsát döntötték el, a Legfelsőbb Bíróság elé pedig a választás egész menetét érintő, nagy horderejű jogi problémák kerültek. Háromszor annyi kifogás érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz, mint négy éve. S mindazzal együtt, hogy ilyen jelentős hatalom és felelősség összpontosult ma a Legfelsőbb Bíróság kezében, azt mondhatom: a másik két hatalmi ágtól való függetlenséget semmi nem veszélyeztette.
Sem közvetlen, sem közvetett módon pressziót nem érzékeltem, politikai nyomás nem nehezedett a Legfelsőbb Bíróságra. Automatikus szignálás alapján, a határidőket betartva ítélkeztünk. Igaz, sok esetben formai okokból nem lehetett kibontani a szabály tartalmát. Bizonyos értelemben talán a jogalkotó számára figyelmeztető jel, ha nagy számban akadnak olyan kifogások, ahol épp a jogismeret hiánya a kiváltó ok, de a választási bíráskodás szempontjából az eddig eltelt, és a most lezáruló időszakot eredményesnek tartom.
Talán ez annak is köszönhető, hogy a választási bíráskodás nemes tradícióit sikerült beépíteni döntéseikbe?
A magam részéről azért is fontosnak tartom, hogy a választási bíráskodás történetéről röviden beszéljünk, mert éppen az ország nyugalma érdekében rendkívül fontos a harmadik hatalmi ág különleges helyzete. Hiszen amíg az OVB munkájában, a döntéshozatalban a pártok delegáltjai is részt vesznek, addig a Legfelsőbb Bíróság esetében éppen az állandóság, a stabilitás és a semlegesség a legfontosabb elem. Fontos, hogy semmilyen irányban ne legyen elkötelezett a döntés, mindenki számára érzékelhetően szakmai alapon szülessenek meg a határozatok.
Magyarországon hosszú ideig nem bíróságok döntöttek a választási ügyekben. A rendszerváltás egyben a választási bíráskodás egyfajta reneszánszát is jelentette?
A rendszerváltás hajnalán egy sereg izgalmas jogi problémával találta magát szemben a Legfelsőbb Bíróság, amelyek korábban fel se merülhettek. Hiszen nem működhetett több párt, és demokratikus választásokról egyáltalán nem beszélhettünk. S mivel számottevő gyakorlat nem volt, első állásfoglalásaival a Legfelsőbb Bíróság jogfejlesztő szerepet is betöltött. Ennek illusztrálására említem: ’90-ben még kérdés volt, hogy független jelöltként indulhat-e a választáson olyan személy, aki valamilyen párt jelöltjeként nyújtotta be az aláírásokat. Az elmúlt tizenkét év tapasztalatai birtokában azonban ma már körülhatárolható bírósági gyakorlatról beszélhetek.
…..
..
.
