A Nógrádi-ügyben kedden befejeződött a tanúk meghallgatása, a következő július 2-i tárgyaláson iratismertetést követően várhatóan sor kerül a perbeszédekre, elsőfokú ítéletét pedig július 9-én hirdeti ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).

A vádirat szerint Nógrádi – a parlament olajbizottságának egykori tanúja – 2000 nyarán hamisan állította a hatóságok előtt Pintér Sándor belügyminiszterről, Szabó Iván volt pénzügyminiszterről, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről és Boross Péter volt miniszterelnökről, illetve a fiáról, hogy bűnös kapcsolatban állt az olajmaffiával és pénzt fogadott el bűnözőktől. A Nógrádi-ügy kapcsán hírbe hozott politikusok következetesen visszautasították, hogy bármi közük lett volna az olajmaffiához.

Kedden a bíróság ismertette az ügyben korábban tanúként meghallgatott Kőrösi Imre volt MDF-es országgyűlési képviselő beadványát, mely szerint Közép-Kelet-Európában Magyarországon alakult ki a legnagyobb és legszervezettebb olajmaffia, és ebben a hatóságok, illetve a politikusok is szerepet vállaltak. Kőrösi a tárgyaláson megjegyezte, hogy 1993-ban minderről tárgyalt Antall József miniszterelnökkel, és azt tanácsolta a kormányfőnek: le kell csukni néhány korrupt rendőrt, ügyészt, országgyűlési képviselőt. Kőrösi elmondta azt is, hogy az olajügyek kapcsán már akkor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. Nógrádi Zsolt írásban kérte, hogy a Fővárosi Bíróság elnöke foglaljon állást a Fővárosi Bíróság egyes bíráinak az üggyel kapcsolatos elfogultságáról, és egyúttal a vádlott kérte azt is, hogy vizsgálják meg, szükséges-e a Fővárosi Bíróságnak az ügyből való kizárása.

Továbbá Nógrádi Zsolt indítványozta, hogy Pintér Sándor, Lezsák Sándor, Szabó Iván, Boross Péter, illetve a fia esetében vizsgálják meg, hogy a tulajdonukban lévő vagyontárgyak, cégek arányban állnak-e az általuk bevallott jövedelemmel. A vádlott azt is indítványozta, hogy a bíróság tanúként hallgasson meg két volt magas rangú rendőrtisztet, Tonhauser Lászlót és Sándor Istvánt többek között arról, hogy ki járt közben az olaj-, illetve borhamisítási ügyek eltussolásakor. Nógrádi Zsolt a keddi tárgyaláson kérte a bíróságtól, tegye lehetővé, hogy július, augusztusban kirándulni menjen az Egyesült Államokba és Spanyolországba. A bíróság azonban jelezte: nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy a kitűzött tárgyalások időpontjában a vádlott elhagyja az országot.