Bárándy Péter kijelölt igazságügyi miniszter bírálja a rendőrséget, amiért a móri rablógyilkosság ügyében azonnal lehetséges tettesként jelölték meg Horváth Szilárdot és Farkas Róbertet, akikről később kiderült, hogy nem azonosak az elkövetőkkel. Pintér Sándor belügyminiszter nem reagált a nyomozással kapcsolatos kritikára.

A nyomozók hivatalosan a mai napig nem ismerik el, hogy valószínűleg tévedtek, amikor Horváth Szilárdot a nyilvánosság előtt két órán belül összefüggésbe hozták a móri mészárlással. A nyomozás vezetője szerint ameddig Horváth nem tisztázza magát, az ő álláspontjuk sem változik.

“Mi ezt vállaltuk, tehát az idő és a nyomozás későbbi fázisa el fogja dönteni, hogy ez most egy jó döntés volt-e vagy sem” – mondta Bolcsik Zoltán, a nyomozás vezetője.

Nem hivatalosan ugyanakkor a rendőrök azt mondják, Horváth bűnösségét már maguk sem tartják túl valószínűnek, és nem hasonlítanak rá azok a fantomképek sem, amelyeket két napon belül nyilvánosságra hoznak. Bárándy Péter kijelölt igazságügyi miniszter szerint a rendőrök hibáztak.

“Itt sajnos egy nem jó rendőrségi működésnek vagyunk egyelőre szemtanúi. Hiszen az, hogy két személyt megjelöltek azonnal, akik aztán nyilvánvalóan nem azonosak az elkövetőkkel, ez ezt jelenti, hogy gyakorlatilag nagyon keveset, szinte semmit sem tudunk a valóságos elkövetőkről” – nyilatkozta Bárándy.

Pintér Sándor belügyminiszter adásunkig nem reagált a bírálatra. A nyomozás ugyanakkor más szálakon teljes gőzzel folyik tovább. Újabb tanúk százait hallgatják meg, és több tucat más lehetséges tettest ellenőriznek. Móron szinte házról házra járva próbálják kideríteni, látta-e valaki, milyen módon menekültek el a gyilkosok. Külön nyomozócsoportok ellenőrzik a lopott, de később megkerült kocsikat, összevetik a bankban talált és a bűnügyi nyilvántartásban szereplő DNS mintákat.