Súlyos börtönbüntetésekre ítélt egy kínai bíróság négy Falunkung-hívőt, akik elektronikus betörést hajtottak végre egy kábeltelevízió programjába.

Az Új Kína hírügynökség közlése szerint a hackerek idén január 1-jén zavarták meg saját nézeteik terjesztésével a délnyugati Csungcsing körzetének tévéadását, és ezzel “rendkívüli rossz szociális hatást keltettek”. A betiltott ellenzéki mozgalom négy hívét 7-től 16 évig terjedő börtönre ítélték. Egy ötödik vádlott az ítélethozatal előtt “betegség következtében” meghalt, részleteket azonban a hírügynökség nem közölt erről.

Az idén a tévéprogramokba való elektronikus betörés lett az egyik kedvelt módszere az ősi kínai hagyományokon alapuló mozgalomnak. A kínai hatóságok szerint hasonló akciókat követtek el az északkeleti Harbin, Csangcsun és Ansan városokban, ezenkívül felhasználják eszméik propagálására az internetet is.

A pekingi kormány 1999 júliusában tiltotta be a Falunkung mozgalmat mint a társadalomra és a kommunista rendszerre veszélyes szektát. Hivatalos állítások szerint a Falunkung-kultusznak eddig 1700-an estek áldozatul. Ezt a mozgalom hívei tagadják, a Falunkungot olyan békés meditációnak tartják, amely elősegíti az egyének egészségét és boldogságát. Az ő adataik szerint viszont több száz letartóztatott hívő halt bele a betiltás óta a rendőri kínzásokba – írja az AP.