Jelentős biztonsági átalakításokat igényel majd a pénzintézeteknél az a kormányrendelet, amelynek tervezetét máris elkészítette a Pénzügyminisztérium által megbízott munkabizottság – írja a Népszava. A jövőben az értéktárgyakon kívül szigorúbban védenék a pénzintézetekben dolgozókat és az ügyfeleket is. A tervezet több eleme a móri bankrablás tapasztalatai alapján készült.

A jövőben nagyobb mechanikai, elektronikai védelemmel kell biztosítani a pénzintézetek értéktárát és ügyfélterét, ezzel jelentősen növekszik majd az itt dolgozó alkalmazottak testi épsége – írja a Népszava, egy birtokába került tervezet alapján. A dokumentum, melynek kidolgozásában a Bankszövetség, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Biztonsági Nagyvállalkozások Szövetsége és az Országos Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara szekemberei is részt vettek, joghézagot pótol, hiszen eddig csupán ajánlások fogalmazták meg a jövőben kötelező érvényű körülményeket.

A tervezet szövegéből kiderül, hogy a jogalkotók elfogaták a szakmai szervezetek javaslatainak legnagyobb részét. A javaslatok közé tartozik többek között, hogy a biztonsági alkalmazottaknak nem az ügyféltérben, hanem egy jól védett, viszonylag rejtett helyen kell tartózkodniuk, de úgy, hogy közben belássák az egész ügyfélteret. Ezen kívül köteleznék a pénzintézeteket képrögzítő kamerák alkalmazására. Mindkét javaslatot a móri rablás tapasztalataiból okulva tették. A tervezet szerint 2003 év végéig adnának időt a pénzintézeteknek a változtatások végrehajtására.