Az amerikai kormányzat csütörtöki döntése, amivel lazított a szövetségi nyomozóhatóság korlátozásain, valójában úgy csorbítja az ártatlan szörfölők szabadságjogait, hogy közben nem teljesül a kitűzött cél: a biztonság fokozása, vélik a polgárjogi csoportok.

John Ashcroft igazságügyi miniszter csütörtöki nyilatkozata ennek persze ellentmond, amikor azt hangoztatja: “Ez bizonyítja elszántságunkat a terrorizmus elleni harcra, miközben ugyanilyen hevességgel védjük a polgári szabadságjogokat”. Az új irányelvek értelmében az FBI ügynökeinek immár nincs szüksége konkrét bejelentésre vagy információra, hogy a webhelyeken terrorista tevékenységre utaló jelek után kutasson. Gyakorlatilag ugyanolyan szabadon szörfölhetnek a hálón, mint az átlagos felhasználók, bekukkanthatnak a csevegő szobákba, ellenőrizhetik a topicokat – Paul Bresson FBI szóvivő szavaival megvalósítva a “proaktív” bűnüldözést a korábbi “reaktív” helyett -, így a gyanútlan felhasználó egyetlen elejtett megjegyzése, vagy véleménye azt vonhatja maga után, hogy a terrorelhárítók “látókörébe kerül”. A jövőben tehát a hatóságoknak nincs szükségük semmilyen előzetes engedélyre ahhoz, hogy minden eszközzel a jövőbeni terrorakciók megelőzésén dolgozzanak. Az új irányelvek ugyan továbbra sem teszik lehetővé az így gyanúba került személyek engedély nélküli megfigyelését, de csütörtököt megelőzően az FBI csak konkrét, dokumentált bűncselekményre utaló jegyek észlelése után kezdhetett el figyelni egy webhelyet.