A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a napokban emberölés bűntettének elkövetésével is meggyanúsítja a móri bankrablással korábban összefüggésbe hozott Horváth Szilárdot – értesült rendőrséghez közel álló körökből kedden az MTI.

Az MTI úgy tudja, Horváth Szilárd DNS-mintája megegyezik azzal, amelyet egy Római-parti szórakozóhelynél 2000. augusztus 19-én lelőtt biztonsági őr ruháján talált idegen vérben mutattak ki. A szórakozóhelyen egy ismeretlen tettes szóváltás után lövöldözni kezdett, s az egyik lövés eltalálta az őrt, aki a kórházba szállítás után meghalt. Ruháján a technikusok más embertől származó vért is rögzítettek. A BRFK életvédelmi és rablási osztályának munkatársai vetették fel, hogy a 2000. augusztusi ügyben fellelt DNS-mintát is össze kellene hasonlítani Horváth Szilárdéval. Az MTI információja szerint a rendőrség egyéb bizonyítékokkal is rendelkezik, amelyek alapján alaposnak találja az emberölés gyanúját.