Az idei év első öt hónapjában több mint 2500, pénzmosásra utaló bejelentés érkezett a rendőrségre, miközben a korábbi évekhez képest kiugrónak számító tavalyi esztendőben összesen 1600 hasonló tartalmú észrevételt tettek.

Molnár Csaba, az ORFK SZBEI pénzmosás elleni osztályának vezetője lapunknak elmondta: bár az érdemi információ menynyisége nem nőtt nagymértékben, az idén hat új – tavaly tizenkét hónap alatt tíz – büntetőeljárás indult pénzmosással kapcsolatos ügyekben. A bejelentések döntő többségét továbbra is a pénzintézetektől kapják, ugyanakkor megérkeztek a könyvelők által tett első észrevételek is. A könyvelőkre, könyvvizsgálókra, ingatlanközvetítőkre, műtárgykereskedőkre, valamint több más szakmára a pénzmosás elleni törvény tavaly decemberben elfogadott változata terjesztette ki a bejelentési kötelezettséget.