Az önkormányzati rendszer átalakításának legfőbb célja a decentralizálás

Lamperth Mónika a debreceni Lovarda Egyetemi Kulturális Központban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján a Medgyessy-kormány bátor vállalásának nevezte, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus végére meg akarja valósítani az önkormányzati rendszer, a hazai közigazgatás teljes reformját.

A belügyi tárca vezetője nem tart attól, hogy a regionális önkormányzatok létrehozása a megyék ellenállásába ütközne.

Kérdésre válaszolva Lamperth Mónika közölte: a jelenlegi tervezési-stratégiai régiók határai bizonyosan nem fedik le a leendő választott régiók területét.

Lamperth Mónika elismerte, hogy mindehhez alkotmánymódosításra és több kétharmados törvény megváltoztatására lesz szükség. Reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés megszavazza majd a módosításokat, mert 2004-ig részletesen kidolgozzák a közigazgatás átalakításának koncepcióját, amely tartalmazni fogja a finanszírozással kapcsolatos kérdéseket is.

A belügyminiszter az önkormányzati rendszer átalakítása legfőbb céljaként a decentralizálást jelölte meg. Megítélése szerint a központi hatalom egy része “odaadható” a régióknak, ahol az őket érintő legfontosabb döntések születhetnek meg. Közölte azt is, hogy a közigazgatás átalakítására vonatkozó koncepciót széles körű szakmai és tudományos vitára bocsátják, s azok ismeretében terjesztik majd a kormány, illetve az Országgyűlés elé.

Lamperth Mónika hangsúlyozta: a választott regionális rendszer kialakítása magával vonja a kistérségek, a kistérségi önkormányzati társulások megerősítését is. Hozzátette: át kell alakítani az önkormányzatok finanszírozását, mert a helyhatóságoknak több pénzre van szükségük. Utalt arra, eddig hiánygazdálkodást folytattak az önkormányzatok, ezért már a jövő évi költségvetésben lehetővé teszik, hogy több saját bevétele legyen az önkormányzatoknak.

A politikus hangsúlyozta: az új kormány száznapos programjának megfelelően a közalkalmazotti béreket 50 százalékkal emelik, s az ennek fedezetéül szolgáló összeget teljes mértékben megkapják az önkormányzatok, vagyis a béremelés nem jelent plusz terheket a helyhatóságoknak.
Kérdésre válaszolva leszögezte: az önkormányzati választásokig már nincs idő az önkormányzati törvény semmiféle módosítására, ezért az őszi helyhatósági választásokat a jelenleg hatályos önkormányzati törvény alapján tartják meg.