Kártérítésre kötelezte a Fővárosi Bíróság a magyar államot egy hepatitis C vírussal fertőzött beteg javára.

A felperes 1993-ban egy műtét során, vérátömlesztéskor kapta meg a kórokozót. A jogerős ítélet szerint 3 millió forint kártérítés és havonta 15 ezer forintos járadék illeti meg. Több száz hasonló per van folyamatban.

Becslések szerint Magyarországon több mint 150 ezer ember fertőzött a Hepatitis C vírusával. Sokan nem is tudják, hogy hordozzák a vírust, hiszen annak létezéséről is csak 13 éve tud az orvostudomány. A véradóktól levett vérben 1992 óta vizsgálják a C vírus jelenlétét, ennek ellenére több beteg ez után fertőződött meg. A magyar állam nem ismeri el a felelősségét a vérrel való fertőzéssel kapcsolatban, ezért a betegek legfeljebb a bíróságon kereshetik igazukat. A Fővárosi Bíróság most először ítélt meg jogerősen ilyen mértékű kártérítést.

“Az a roppant jelentősége, hogy többszáz per van folyamatban, az én irodám több mint 300 perben képvisel felpereseket, akik a hepatitis C vírusával fertőződtek. Ezért úgy gondolom, hogy hasonló vagy ugyanolyan tényállású ügyekben a bíróságok nyilván hasonló ítéletet hoznak” – nyilatkozta az RTL Kub Híradójának Horováth Béla ügyvéd.

A mostani per nyertese nem kívánt kamera elé állni, mert nem szeretné, ha a környezete tudomást szerezne betegségéről. A hepatitiszeseket ugyanis gyakran ugyanúgy kiközösítik, mint pl. a HIV-fertőzötteket.