Magyarország számára EU-csatlakozása után hároméves átmeneti időszak lenne elfogadható az unió közös agrárpolitikája keretében nyújtott közvetlen jövedelemtámogatások bevezetésére – közölte a külügyminiszter az EU-magyar csatlakozási tárgyalások hétfőn Luxembourgban tartott fordulóján.

Kovács László sajnálattal nyugtázta, hogy az uniós külügyminiszterek közvetlenül ezt megelőzően tartott tanácsülésükön nem tudtak dűlőre jutni a közvetlen kifizetések ügyében, s így továbbra sincs közös uniós tárgyalási álláspont a mezőgazdasági fejezetről.

Mivel a kormányváltás után ez volt az első miniszteri forduló a csatlakozási tárgyalásokon, magyar részről fontosnak tartották bizonyos elvi álláspontok ismételt megerősítését. Ennek megfelelően Kovács László leszögezte: az új kormány arra törekszik, hogy Magyarország minél előbb és minél jobb feltételek mellett váljon az unió tagjává.

A miniszter álláspontja szerint a közösségi politikákat teljes mértékben ki kell terjeszteni valamennyi újonnan csatlakozó országra, mégpedig az egyenlő elbánás, illetve a jogok és kötelezettségek egyenlősége elvének a tiszteletben tartásával.