A Czeizel-ügyben a bíróság az ügyészség indítványára úgy határozott, hogy elévülés miatt megszünteti a Körmendy-Ékes Judit tizennegyed rendű vádlott ellen közokirat-hamisítás miatt folyó eljárást. A családi állás megváltoztatásával kapcsolatos vádpontot azonban továbbra is fenntartották ellene.

A béranya-perben az ügyészség továbbra is bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatásával vádolja Körmendy-Ékes Juditot, aki a vádbeli cselekmények idején ügyvédként tevékenykedett, jelenleg pedig az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. A közokirat-hamisítással kapcsolatos eljárást azonban a bíróság elévülés miatt megszüntette. A csütörtöki tárgyaláson a vádlott megjegyezte, hogy nem követte el a bűncselekményt, és ügyvédjével együtt azt hangoztatta, hogy a felmentés állna érdekében, de tudomásul veszi a törvény kötelező rendelkezésén alapuló bírói döntést a megszüntetésről.

A három éve kezdődött Czeizel-perhez két éve egyesítették Körmendy-Ékes Judit és társai ügyét, így összesen 14 vádlott áll bíróság előtt. A vád szerint Czeizel Endre orvos-genetikus, titkára és Gáti Mariannának, egy Egyesült Államokban élő amerikai magyar állampolgárnak az édesanyja bűnsegédként, szülők, házaspárok pedig tettesként emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében követték el a családi állás megváltoztatásának bűntettét. Az ügyészség szerint ugyanis a születendő gyermekeket 1995-96-ban pénzért örökbe adták a szülők az Egyesült Államokban, ahol Gáti Mariann – aki jelen eljárásnak nem vádlottja – koordinálta az ügyletet. A vádlottak az eljárás során következetesen tagadták bűnösségüket.