Medgyessy Péter sürgős eljárásban törvénymódosítást kezdeményez, hogy az egykori III/III-as ügyosztály teljes névsora nyilvánosságra kerüljön.

A miniszterelnök szerda reggel a parlamentben Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető napirend előtti felszólalására reagálva elmondta, a törvénymódosításnak tartalmaznia kell azt is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén, a személyekkel foglalkozó anyagok váljanak kutathatókká. Ugyancsak indítványozza, hogy a jövőben a Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön. Elképzelései szerint a névsort a közéleti szereplők esetében kötelező lenne a nyilvánosság elé tárni. Mint mondta, az a célja, hogy tiszta helyzet jöjjön létre az 1990 előtti titkosszolgálatok kérdésében. – Hogy ne lehessen politikai célokra felhasználni a tényeket, hogy mindenki vállalja a múltját – fűzte hozzá.

A kormányfő elismerését fejezte ki az SZDSZ-nek, mert a szabad demokraták korábban kezdeményezték az ügynöktörvény kapcsán a most tervezett lépést. Elmondta azt is, hogy kedden este a belügyminisztertől mint titokgazdától felhatalmazást kapott annak közlésére: a Pénzügyminisztériumban 1977 és 1982 között kémelhárító tisztként öt évig segítette, hogy idegen hírszerzők ne jussanak magyar titkokhoz, ne akadályozhassák meg az ország IMF-csatlakozását. Közlése szerint feladata az volt, hogy az IMF-csatlakozás előkészítésében működjön közre. – A kémelhárító nem ügynök, nem besúgó – szögezte le Medgyessy Péter, hozzátéve: a kémelhárítás és a hírszerzés ősi mesterségek, amelyek a haza érdekeit szolgálják. A továbbiakban a miniszterelnök a Magyar Nemzet egy korábbi számából Kövér László fideszes politikus szavait idézte. Az interjúban, mint mondta, Kövér László azt nyilatkozta, hogy vannak olyan nemzeti alapérdekek, normák, amelyek túlélnek minden rendszerváltozást. Az interjúrészlettel a kormányfő egyetért. Megjegyezte, a kémelhárítás címén végzett tevékenység, bármikor végezték is azt, a haza érdekét szolgálta.

A Magyar Nemzet című napilap szerdai számában ismertetett dokumentumra azt mondta Medgyessy Péter, hogy az hamisítvány. Hozzátette, hogy hónapokkal korábban már a kezébe került az a szöveg, amit a napilap szerdai számában közölt. – Vártam. Kíváncsi voltam, hogy lehozzák-e – fogalmazott Medgyessy Péter. Mint mondta, kíváncsi volt, hogy az a tisztességes, az ellenzék padsoraiból származó személy, aki a kezébe adta a szöveget, figyelmeztet-e, hogy az hamisítvány. A miniszterelnök leszögezte, hogy a kormány a száznapos programot végrehajtja és vállalásait teljesíti. Lendvai Ildikó (MSZP) napirend előtti felszólalásában azt mondta: “veszélyes dolgok tanúi vagyunk”. – Vádak, rágalmak, sanda csúsztatások, furcsa összjáték és időzítés – sorolta a szocialista frakcióvezető. Véleménye szerint két út választható ebben a helyzetben. Az egyik megoldás szerint “eljátszogathatunk így egymással négy évig”. A másik megoldás – mint mondta – azon alapul, hogy a demokrácia méltósága teljes tisztánlátást követel. – Jár ez a nemzetnek, jár a magyar Országgyűlésnek és jár a sekélyes politikai célból megtámadottnak és megvádoltnak is – hangoztatta.