Gerhard Schröder német kancellár a sevillai EU csúcson biztosította a csatlakozni készülő országokat, hogy november elejére az EU-nak meglesz a közös tárgyalási álláspontja a leendő új tagok mezőgazdasági termelőinek szánt közvetlen támogatások ügyében. A tárgyalási folyamat az első tíz országgal befejezhető az év végére – mondta Schröder.

Erre az időpontra Németország is határozatképes lesz, mondta a kancellár. Ez azt jelenti, hogy a szeptemberi választások után alakuló kormány már vállalhat anyagi kötelezettségeket, tette hozzá. Schröder a közvetlen kifizetések körüli alkudozást nem túl hízelgő módon az apa és a gyerekek között a zsebpénzről folyó alkudozáshoz hasonlította, amiben a családapa sem szokott mindjárt előrukkolni a legjobb ajánlatával. Másrészt azt sem rejtette véka alá, hogy mivel itt még a tizenöt tagállam között sincs megegyezés, Németország szerint a rendszer mostani haszonélvezőinek, a dél-európai országoknak kellene elsőként engedményt tenniük. Mivel a bővítés hatalmas jelentőségének mindent alá kell rendelni, Németország nem késlelteti a tárgyalási folyamatot és az nem is múlhat némi aprópénzen, mondta a német kancellár. A német megítélés szerint az egész mezőgazdasági közvetlen támogatási rendszert meg kell szüntetni, amikor a mai mezőgazdasági politika érvénye 2006-ban lejár, hangzott el a csúcstalálkozón.