Az Országgyűlés őszi ülésszakának napirendjén szerepel majd a kedvezménytörvény módosítása – jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök, miután szombaton Kolozsvárott megbeszélést folytatott Adrian Nastase román kormányfővel.

A két miniszterelnök közös sajtóértekezletén elhangzott az is, hogy július 17-én a Magyar Állandó Értekezlet ülésén értékelik a törvény végrehajtásának eddigi tapasztalatait, a magyar-román kisebbségi szakbizottság pedig július végéig vitatja meg ezt a kérdést.

Az esetleges konkrét módosításokról egyik kormányfő sem kívánt nyilatkozni.

Medgyessy Péter szerint négy alapelvnek kell teljesülnie. A törvénynek működőképesnek kell lennie és valóban azt kell szolgálnia, hogy a határon túli magyarság nemzeti önazonosságát megőrizve szülőföldjén boldogulhasson. A törvénynek teljes mértékben meg kell felelnie az európai normáknak és erről a kérdésről megfelelő párbeszédet kell folytatni a szomszédos országok kormányaival.

Adrian Nastase szerint a kedvezménytörvény a XX. század fennmaradt jelképe. Mint mondta, közösen kell megvizsgálni, hogy miként egyeztethető össze a jelenkor követelményeivel, de a törvény módosítása a magyar fél kötelessége.

Nastase hangsúlyozta, hogy a mostani találkozón nem a kedvezménytörvény volt az egyetlen kérdés, annak részleteiről a megbeszélésen szó sem esett. Elmondta, hogy román részről emlékeztetőt adtak át a két ország közti stratégiai kapcsolatok megteremtéséről. Leszögezte, hogy ez a dokumentum már nem a megbékélésről szól, hanem a jövőre tekintő együttműködésről.

Medgyessy Péter közölte, hogy magyarországi látogatásra hívta meg a román kormányfőt, és a nagy stratégiai kérdéseket ezen a találkozón vitatják majd meg. Utalt arra, hogy a mostani találkozón is már több fontos kérdést áttekintettek. Ezek között a gazdasági együttműködés konkrét lehetőségeit, ezen belül a határokon átnyúló kisrégiók kialakítását, a bukaresti magyar katonai temető kialakítását, a Gozsdu-alapítvány ügyét említette.

Mindkét miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy országaik jövőjét a közös Európában képzelik el. Medgyessy Péter leszögezte, hogy Magyarország támogatja Románia felvételét a NATO-ba és minden segítséget megad ahhoz, hogy Románia is minél hamarabb az EU tagja legyen.

Adrian Nastase rendkívül baráti légkörűnek és hasznosnak nevezte a találkozót. Mint mondta a jó, baráti légkörben megnő a problémák megoldásának esélye, a közös tervek megvalósulásának legnagyobb ellensége a gyanakvás.