Az elmúlt hónapokban közel 80 ezer fizetési felszólítást postáztak a budapesti parkolás-üzemeltető cégek a nem fizető autósoknak, azonban a mintegy 2,5 milliárd forintot kitevő díjhátralék csupán kis része folyt be a társaságokhoz – írja hétfői számában a Világgazdaság.

A díjhátralékok elmaradása miatt a három budapesti parkolás-üzemeltető cég szigorításokat tervez, és egyre több bírósági eljárást indul a bliccelő autósok ellen, sőt a jövőben fényképfelvételeket is készítenek az érvényes jegy nélkül parkoló autókról. A felhalmozódott mintegy 2,5 milliárd forintos – tartozás annak köszönhető, hogy az 1996-ban bevezetett fizetős parkolási rendszerrel párhuzamosan az üzemeltető cégek nem kapták meg a szükséges jogosítványokat, és a rendszámok alapján nem férhettek hozzá a nem fizetők nevéhez és címéhez. A cégek számára megoldást jelenthet az a Belügyminisztérium által is törvényesnek ítélt rendszer, amelynek segítségével akár pert is indíthatnak a fizetést elmulasztók ellen. A díjak behajtását egyébként egy harmadik, közvetítő cégen keresztül végzik a társaságok.

A mintegy 32 ezer parkolóhelyet üzemeltető Centrum Parko Rendszer Kft. megbízásából közel 50 ezer fizetési felszólítást küldtek ki egy adatkezelő cég segítségével, azonban a díjhátralékok csupán 4-6százaléka folyt be, a társaság kinnlevőségei pedig egymilliárd forintra rúgnak. A Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nek 300 millió forinttal tartoznak az autósok, és eddig mindössze 50 millió forintnyi büntetéstó fizettek be. A cég 33 pert indított, amelyeknek többségét megnyerte, vagy pedig egyezség született az üzemeltető és az autós között. A legnagyobb összeggel a legrégebben működő Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásnak tartoznak a bliccelő autósok, több mint 1,5 milliárd forinttal. A szakértők egyébként megjegyezték, hogy a törvényi rendezés lenne az egyetlen megnyugtató megoldás, mert ebben az esetben nem kellene egy harmadik közvetítő céget beiktatni, ami lényegesen megdrágítja a tartozások behajtását.