Több tonna papírt, mintegy hatvanezer pályázatot kell az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megbízottjainak törvényességi szempontból átvizsgálnia, hogy kiderítse, valóban történtek-e törvénytelenségek az előző időszakban a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságán.

Az IKB papírjai között máris két olyan ügyre derült fény, melyek miatt Kovács Kálmán miniszter vizsgálatot kért az előző vezetés által aláírtak miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól. Kovács Kálmán jogszerűtlennek véli ezeket a döntéseket, de hangsúlyozza, majd a KEHI eldönti, igaza van-e, vagy csupán túlzott aggodalomról van szó.
A miniszter a Magyar Hírlapnak ma azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a kormányváltáskor azonnal felfüggesztett kifizetések közül néhányat már engedélyezett, ilyen a pedagógusok, a köztisztviselők és a könyvtárak számítógépes pályázatainak kifizetése is, melyek ma már folyamatosan történnek, hogy ebben ne legyen fennakadás.

  • Érdekeket sértenénk, ha nem folyósítanánk a megítélt összegeket. Egyébként több mint egy hónapja két könyvvizsgáló cég és három ügyvédi iroda vizsgálja a tonnaszám lévő anyagokat. Az adatok egy része a Miniszterelnöki Hivatalban van, a másik része az IKB-ban, a harmadik a Regionális Fejlesztési Holdingnál. Õrületes összegről van szó, ebben az évben 35-40 milliárdról, előző évben 15 milliárdról, összesen 50-60 milliárdról döntöttek pályázati úton. Bízom benne, hogy amennyiben történt bármilyen törvénytelenség, azt a vizsgálat feltárja – nyilatkozta Kovács miniszter, aki egy másik kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy hamarosan mindenképpen megteremtik a köztisztviselők és pedagógusok számára a kedvező internetezés feltételeit is, amit rövid idő múltán teljesen ingyenessé is tesznek.

Kovács Kálmán azt mondta, hamarosan szerződést kötnek a Magyar Teleház Szövetséggel is, hogy lehetővé váljon a közösségi internetezés elérhetőségi pontjainak bővítése is. A napilap cikkében szó esik a telefontarifákkal kapcsolatos megállapodásról is. “Az internetszolgáltatók szerint az új netes percdíjak annyira alacsonyak lesznek, hogy a rájuk eső 10, illetve 30 százalékos díjhányad elenyésző bevételi forrást jelent számukra. Van, aki azt mondja, fel kellene emelni ezt az arányt 50 százalékra vagy az egészet újra kellene gondolni” – derül ki az írásból.