Az év vévégre tervezi beépíteni az uniós gázdirektíva szabályait a francia kormány a gázpiac szabályozásáda – jelentette a Platts, Nicole Fontaine, ipari minisztert idézve.

A hírügynökségi jelentés emlékeztet rá, hogy a francia jogalkotásnak már 2000-ben alkalmazkodnia kellett volna az érvényes közösségi irányelvhez, s eszerint törvényben kellett volna szabályozni a gázpiac megnyitását. A szocialista, kommunista pártok, illetve a szakszervezetek “közreműködésével” azonban a parlament elhalasztotta ezt a lépést. A Platts jelzi, hogy az előző szocialista kormány is 2002 végére tervezete a gázpiaci liberalizációt, a 150 legjelentősebb fogyasztó számára, ami a tervek szerint a piac mintegy 20 százalékát érintette volna.