Várhatóan bíróságon és a Gazdasági Versenyhivatalnál is megtámadják a Matáv összekapcsolási referenciaajánlatának (MARIO) elfogadását az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének (ATSZE) tagjai.

Az összes jelentős hazai alternatív távközlési vállalatot tömörítő szervezet sajtóközleményében azonnali kormányzati beavatkozást sürget annak érdekében, hogy létrejöjjenek a versenypiac árfeltételei, ne maradhasson érvényben a volt monopolszolgáltató versenyellenes összekapcsolási árképzése. A szolgáltatók szerint az elfogadott összekapcsolási percdíjak többszörösei az EU-ban alkalmazott összekapcsolási díjaknak. A HDB határozatával elfogadott összekapcsolási percdíjak a közlemény szerint feltételezhetően nem felelhetnek meg a jogszabályban megkövetelt költségalapú számításnak sem, mert ilyen jelentős eltérést a költségszámítás nem alapozhat meg. A MARIO végződtetési díjai a már megkötött összekapcsolási szerződésekben szereplő áraknál is magasabbak – áll a közleményben. A szolgáltatók szerint az elfogadott MARIO gyakorlatilag kizárja az alternatív szolgáltatókat a lakossági piacról és az üzleti piac azon rétegéből, amely a Matáv előfizetői hálózatán keresztül veszi igénybe szolgáltatásaikat. Már rövidtávon is azt eredményezheti, hogy az EU gyakorlattól eltérően nem erősödik, hanem gyakorlatilag megszűnik a piaci verseny a hazai telekommunikációban.