A Microsoft elleni trösztellenes per felpereseinek egy részével kötött megállapodás értelmében a Microsoft közzétesz bizonyos részeket operációs rendszere forráskódjából.

A szoftvercég 2001 novemberében egyezett meg az antitröszt pert folytató amerikai szövetségi államok egy részével. A dokumentum értelmében háromszoros ellenőrzési rendszert építenek be a Microsoft gyártási-fejlesztési folyamatába, ezen kívül a cég köteles a konkurenseivel, illetve szoftverfejlesztőkkel megosztani olyan forráskódokat, melyek segítségével a konkurensek könnyebben fejleszthetnek a Windows operációs rendszerrel együttműködő alkalmazásokat. A Microsoft hétfői közlése szerint a megállapodás eddig húzódó végrehajtása a következő hetekben megtörténik.

A tavaly novemberi megállapodást a trösztellenes pert 1998 óta folytató amerikai szövetségi államok fele fogadta el. A perben azóta a megegyezést novemberben elutasító kilenc amerikai állam folytatja, Colleen Kollar-Kotelly bírónő döntésének kihirdetésére előreláthatóan augusztus második felében kerül sor. A Microsoft közleménye szerint a forráskód részleteinek közzétételével a szoftverfejlesztők az eddigieknél is könnyebben fejleszthetnek a Windows-zal együttműködő alkalmazásokat. Ezzel szemben egyes elemzők szerint a mostani lépés sokkal inkább szolgál az augusztusi ítélethozatal előtti marketinglépésként.

A Microsoft ellen zajló trösztellenes per 1998-ban kezdődött: a felperesek azzal vádolták a szoftveróriást, hogy a Windows révén monopóliummal bír a PC-s operációs rendszerek piacán, ezzel fölényével visszaél, és helyzetét kihasználva monopóliumát más területekre is kiterjeszti. Thomas Penfield Jackson bíró 2000-ben a felpereseknek adott igazat, és a vállalat két részre darabolását rendelte el. A fellebbviteli bíróság azonban túlzónak találta a büntetést, és az ügyet visszaadta a körzeti bíróságnak azzal a meghagyással, hogy egy másik bíró új szankciókat fogalmazzon meg.