Több beruházás esetében költségvetési forrás nélkül vállalt kötelezettséget az Ifjúsági és Sportminisztérium előző vezetése. A tárca vezetői ezzel megsértették a jogszabályokat – írja a Népszabadság a tárcánál folytatott vizsgálat eredményéről.

A sportminisztériumnál befejeződött vizsgálat során a tárca előző vezetése által megkötött törvénysértő és szakmailag indokolatlan szerződésekre bukkantak. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a minisztérium 23 milliárd forintnyi kötelezettséget örökölt elődjétől. A tárca korábbi vezetése kötelezettséget vállalat a hódmezővásárhelyi uszoda megépítésének 400 millió forinttal való támogatására, holott erre nem volt pénz a költségvetésben. Az olimpia megvalósíthatósági tanulmányát is hasonló módon finanszírozták. Erre a célra 300 millió forint ált rendelkezésre, a PriceWaterhouse-Coopers viszont 500 milliós szerződést írt alá a minisztériummal. A tanulmány eddig nem készült el.

A tervezett 3,2 milliárd forintnál jóval többe, összesen 5,1 milliárdba került a labdarúgó-stadionok beléptetőrendszerének kiépítése. A rendszer mindössze 1 pályán, az UTE Megyeri úti stadionjában működik. A futballarénák felújítását célzó, hároméves, 19,5 milliárdos program gyakorlatilag összeomlott. A szakmai szempontokból indokolatlan szerződések közé tartozik az 560 lelkes felsőmocsoládi sportcsarnok építéséhez adott százmilliós támogatás megítélése. A Népszabadság úgy tudja, hogy a támogatás odaítélését állítólag az ISM szakértői is kifogásolták.