Tizenhét év börtön után hétfőn visszanyerte szabadságát egy detroiti férfi, akit nemi erőszakért és gyilkosságért 1985-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, egy megkésett DNS-vizsgálat most azonban kimutatta ártatlanságát.

A férfi szabadlábra helyezését ugyanaz a bíró rendelte el, aki annak idején életfogytiglani börtönnel sújtotta és sajnálkozott amiatt, hogy Michigan államban nincs halálbüntetés. Eddie Joe Lloyd a tárgyalásán beismerte bűnösségét, s vallomásában hátborzongatóan pontos leírását adta a helyszínnek, a 16 éves lány ruházatának, és egyéb részleteknek. Az áldozat, Michelle Jackson 1984 januárjában tűnt el, utoljára egy buszmegállóban látták, majd holttestét egy elhagyott garázsban találták meg, ahol megerőszakolták és megfojtották.

Lloyd később hiába bizonygatta, hogy a ügyben nyomozó detektív elhitette vele, vallomása csak csel, hogy az igazi bűnöst lebuktassák. A férfi letartóztatásakor elmegyógyintézetben volt, ahova kényszerűen beutalták megfigyelésre, mivel segélyt kérve ordítozott a hivatalban az ügyintézővel. Lloyd hónapokkal a gyilkosság után maga vette fel a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy elmondja, az ügyben milyen, szerinte eddig nem ismert részletet hallott meg véletlenül bolti bevásárlás közben. A nyomozó többször felkereste, elbeszélgetett vele, kéretlenül egyre több részletbe avatta be, majd megkérdezte, akar a segíteni a gyilkos elfogásában. A férfi elbeszélése szerint a detektív így beszélte rá végül a hamis tanúvallomásra.

Az Innocence Project nevű, az ártatlanul elítéltek ügyét felkaroló jogsegély-szervezet adatai szerint Lloyd a 110. olyan elítélt az Egyesült Államokban, akinek az ártatlanságát DNS-vizsgálat bizonyította be. Az esetek mintegy 20 százalékába az ítélet a vádlott hamis tanúvallomásán alapult. Sajtóhírek szerint – ettől az ügytől függetlenül – szövetségi vizsgálat folyik a detroiti rendőrség ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy rendszeresen megsértette az emberi jogokat védő törvényeket. Lloyd elhagyta a börtönt, a detektív, aki 17 éve rávette, hogy vállalja magára a gyilkosságot, 1998-ban nyugalomba vonult és nem hajlandó nyilatkozni. A Michelle Jackson-féle gyilkossági ügyet újra megnyitották.