A Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség idegenforgalmi vizsgálata során kiderült: az éttermekben sokszor szabálytalanul fagyasztják le az élelmiszereket, továbbá felhasználnak lejárt szavatossági idejű nyersanyagokat is.

A Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az idei idegenforgalmi főszezonban Budapesten összesen 976 vizsgálatot végzett el, amiből 198 esetben emelt kifogást – tájékoztatott a vizsgálat eredményéről Tóth Istvánné igazgató. A fogyasztóvédelmi ellenőrök vizsgálatai nyomán 75 esetben folytattak le szabálysértési eljárást, és a kiszabott bírság összege elérte a 2,7 millió forintot. Helyszíni bírsággal 11 esetben éltek az ellenőrök, a kiszabott bírság összege 100 ezer forint volt. Figyelmeztetésben két felelős személyt részesítettek és hívtak fel a jogkövető magatartás betartására. Fogyasztóvédelmi bírsággal 44 vállalkozást sújtottak, a bírság összege csaknem 4,8 millió forint volt. A minőségvédelmi bírságot 7 vállalkozással szemben szabták ki, a bírság összege pedig meghaladta a 690 ezer forintot.

A felügyelőség szakemberei az elmúlt hetekben vizsgálták a kereskedelmi szálláshelyeket, a vendéglátást, az élelmiszerkereskedelmet, az idegenvezetői tevékenységet, az utazásszervezést, a mutatványosi tevékenységet, valamint a közterületi árusítást. A fogyasztóvédők a vendéglátóhelyeken a fogyasztók méréssel és adagolással történő megkárosítását tapasztalták a leggyakrabban. Emellett sokszor felszámoltak szervízdíjat, valamint azt az ételfogyasztást is, amit a vendég ténylegesen el sem fogyasztott. A vizsgálat tapasztalatai szerint a vendéglőkben, éttermekben sokszor megsértették az élelmezés-egészségügyi szabályokat, például nem alkalmaztak úgynevezett szakosított tárolást, szabálytalanul fagyasztották le az élelmiszereket, továbbá felhasználtak lejárt szavatossági idejű nyersanyagokat is. A kereskedelemigazgatási hiányosságok között többször előfordult a vendégtájékoztató táblák hiánya, valamint a kategóriajelölés elmulasztása.

A kereskedelmi szálláshelyeken gyakori volt az ár feltüntetésének hiányossága, több esetben ugyanis hiányzott a szolgáltatás díjának feltüntetése, illetve csak euróban tüntették fel az árakat. Emellett több helyen nem volt meg az osztályba sorolás, valamint nem helyezték ki a vendégtájékoztató táblákat sem. Az utazási irodáknál végzett ellenőrzések során kiderült, hogy a jogosultságot bizonyító regisztráció félszáz irodánál hiányzott. Továbbá három vállalkozás jogosulatlan utazásszervezői és közvetítői tevékenységet folytatott. Az élelmiszerkereskedelemben az ellenőrök árfeltüntetési hiányosságokat, lejárt szavatosságú áruk forgalmazását, valamint a vásárlók könyvének szabálytalan kezelését tapasztalták a leggyakrabban.