Nincs olyan jogszabály, ami a választási irodák kötelező feladatává tenné, hogy a választási bizottságokhoz benyújtott előterjesztésekről azonnal tájékoztatni kellene a sajtót – közölte csütörtökön a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) elnöke.

Fürész Klára annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Fővárosi Közgyűlés MIÉP-frakcióvezetője, Zsinka László kifogásolta, hogy a Fővárosi Választási Iroda nem jelezte előzetesen a sajtónak mikor adja le Csurka István főpolgármester-jelölti ajánlási szelvényeit. Az ellenzéki politikus szerint joggal elvárható lenne, hogy ezt a választási iroda és a sajtóiroda pártsemlegesen minden jelölt érdekében megtegye. Főként azután – tette hozzá -, hogy a városháza sajtóirodája mozgósította az újságírókat Demszky Gábor esetében, amikor főpolgámester-jelölti minőségében személyesen adta le ajánlószelvényeit.

Zsinka László úgy véli, hogy ez az eljárás hátrányos a többi jelöltre nézve és még törvénysértő is. A törvény ugyanis a választási irodák számára kötelező tájékoztatást ír elő a választással összefüggő ügyekben. Az önkormányzati intézményeknek, azok dolgozóinak pedig megtiltja a törvény, hogy bármely jelölt érdekében a hivatal épületében, eszközeivel kampányoljanak. Az FVB elnöke – az ELTE jogászprofesszora – elmondta: a választási irodáknak arról kell tájékoztatniuk a sajtót, hogy az adott választási bizottság mikor, milyen kérdéseket vitat meg. – Az ülés napirendi témáit az irodához benyújtott anyagok alapján a választási bizottság vezetője határozza meg – tette hozzá.

Fürész Klára leszögezte, az irodák előzetes tájékoztatási tevékenysége jogilag nem szabályozott terület. Az elnök asszony tudatta azt is, hogy Csurka István hivatalos főpolgármester-jelöltté nyilvánításáról pénteken dönt a FVB. Addig a választási iroda elvégzi a szükséges ellenőrzéseket. A Fővárosi Választási Iroda körültekintő munkavégzésére jellemző példaként említette az elnök asszony azt, hogy kellően felkészülten várják Schmitt Pál ajánlási szelvényeit. Miután ugyanis a sajtóból értesültek arról, hogy a jelölt 100 ezer ajánlási szelvényt nyújt be várhatóan még e héten, az iroda vezetése 30 alkalmi munkaerő felvételéről döntött. Fürész Klára elmondása szerint ugyanis ahhoz, hogy az előírt háromnapos határidőben nyilvántartásba tudjanak venni egy jelöltet, előzetes, többszöri ellenőrzési kézi és gépi adatfeldolgozás szükséges.